Rólunk

   Csoportunk megjelenése egy organikus folyamat eredménye, amely tíz évvel ezelőtt a Budapest Kortárstánc Főiskolán kezdődött. A mozgáskultúrán belül azonos nyelvet beszélünk, de a főiskola alatt és az azóta eltelt évek során tanárként és táncosként is szereztünk önálló tapasztalatokat. A Zabora mindezen élmények kiforrott megjelenése. Óráinkban szerteágazó ismereteket egyesítünk fiatalos lelkesedéssel és lendülettel.


   Befogadó intézményünk, a Noha Stúdió, tökéletesen illik kis közösségünk sokrétű érdeklődéséhez, nyitott szellemiségéhez. A Noha egy igazi közösségi műhely, mely a művészetek közti párbeszédet képviseli, és többféle alkotói tevékenységnek ad otthont. A táncóráinkat látogatók így sokszor önkéntelenül is belecsöppenhetnek más művészeti világokba.


   Legfontosabb küldetésünk a befogadás, kreativitás, nyitottság és egymás támogatása. Itt kezdőtől a haladóig, kisgyermektől a nagymamáig, mindenki megtalálhatja a hozzá illő foglalkozást. A csoportdinamikára, spontaneitásra helyezzük a hangsúlyt: ha úgy adódik az órát a parkban tartjuk meg, vagy festéssel kezdjük, és erre alapozzuk a koreográfiát. Gyermekfoglalkozásainkon az egyéniség kibontakoztatására fókuszálunk, a mozgás segítségével a gyermekeket önmaguk megismerésére, elfogadására neveljük; játékosan, felesleges korlátok nélkül. Ugyanerre a filozófiára épülnek tiniknek szóló óráink, ám ezek a mozgás magasabb szintű, önállóbb koordinációjára is tanítják a fiatalokat. Felnőtt mozogni vágyók kondíciójuknak és egyéniségüknek megfelelően választhatnak óratípust. A hely légkörét a közös alkotás öröme és egymás tudásának tiszteletben tartása határozza meg.

Hevér Zsófi

A tánctanítás számomra egyet jelent a közösségépítéssel, a különböző érdeklődési területek összehozásával és az értékteremtéssel. Koreográfiáimat, tanítási módszeremet a kezdetektől fogva a tánc és a vizuális művészetek összefonódása határozza meg. Már a Budapest Kortárstánc Főiskolán eltöltött éveim alatt lehetőséget kaptam arra, hogy divattervezőkkel és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóival közösen hozzak létre performanszokat. Emellett elkezdtem az iskolai bemutatókat fényképezni, a táncfotózás lassan életem fontos részévé vált.

A hip-hop technikával a bécsi ImPulsTanz workshopjain kezdtem el foglalkozni, ismereteimet később az osloi The Vibe és a párizsi Juste Debout tánciskolákban mélyítettem el. A külföldön szerzett tapasztalokat beépítettem a főiskolai tanítási gyakorlatomba. Felnőtteknek tartott óráimmal párhuzamosan, már 2006 óta foglalkozom gyermekekkel is, számomra ez jelenti a legnagyobb kihívást és örömet egyszerre. A táncon keresztül átadhatóak olyan értékek (kölcsönös tisztelet, elfogadás, nyitottság), melyek nem csak a mozgáskultúrában, de az élet más területein is kulcsfontosságúak. A tánc segít modellezni, megérteni a világot, ugyanakkor egy semmi máshoz nem hasonlítható, örök menedéket is biztosít.

Vissza a tetejére...

Pető Fruzsina

Kislány korom óta vonzott a mozgás, a tánc, a színpad. A Cilinder gyermekszínháznál kezdtem, később elvégeztem a Budapest Tánciskolát Angelus Ivánnál.

Szabadúszó táncosként dolgoztam, az OFF Táncszínházi Társulat tagja voltam évekig, közben tanítottam is.

3 lányom születése után, egész más irányt vett az életem, 10 évig újságíróként dolgoztam. Most újra visszatértem az "igazi" szerelmemhez, a tánchoz.

Vissza a tetejére...

Bartók Andi

Kiskoromtól fogva érdeklődöm a tánc iránt. Rövid versenytáncos karrierem után kezdtem meg tanulmányaimat a Budapest Tánciskolában, majd felvételt nyertem a Salzburg Experimental Academy of Dance-re, ahol táncművészként végeztem 2011-ben.

Az akadémia befejezése után egy évig az iskola társulatának tagjaként turnéztam Európa szerte. Nyaranta a bécsi ImPulzTanz workshop-ok keretében fejlesztem kortárstánc tudásomat, így az igazán naprakész technikákat tudom továbbadni a tanulóknak.

A tánc mellett öt éve napi szinten jógázom, Budapesten az elmúlt egy évben jógaoktatóként dolgoztam.

Vissza a tetejére...